Uj Péter – A pont az i-n: az Index és a 444 története
Listen now
Description
Uj Péter neve az elmúlt két évtizedben összeforrt az Index történetével. Még akkor is, ha ennek a több mint húsz évnek csaknem felében már nem dolgozott a hírportálnál. Az Indexet ugyanis a mai napig magáénak érzi. Az 1969-ben született Uj Péter az Index egyik alapítója, majd hosszú éveken át főszerkesztője volt. Az Indextől 2011-ben, saját elhatározásából távozott, 2013-ban pedig megalapította a 444 hírszájtot, amelynek azóta is főszerkesztője. Ebben az epizódban tehát Uj Péterrel beszélgetek, de nem csak az utóbbi hetek drámai fejleményeiről, nem csak az Indexről, nem csak a 444-ről. Mert hogy – mint minden epizódban – most is igyekszünk messzebbről tekinteni a világra. Hiszen az Index-sztori (például) a kudarcos magyar kapitalizmus története is. Ez a saga (vagy családregény és szappanopera) a dübörgő kilencvenes évek végén indult. Épp úgy, vagy talán túlságosan is úgy, ahogy egy mesebeli amerikai startup: magánbefektetőkkel, kockázati tőkével, szabadjára engedett képzelettel és szerkesztőséggel. Nagy reményekkel.  Aztán évek alatt valahogy mégis eljutott oda, ahol már semmi sem ugyanaz, mint rég: megérkezett az oligarchák és az őket is maga alá gyűrő központi akarat korába. Ahol nem lehet megvédeni azt, ami a tiéd, ha szemet vetettek rá. Persze Uj Pétert lehetne kérdezni még sok minden másról – gasztronómiáról, borászatról, horgászatról és mondjuk a töltőtollak világáról – ám attól tartok, hogy ezekről a témákról ebben az interjúban most nem lesz szó.  Hiszen elsősorban a magyar sajtóról, az Index történetéről, a magyar társadalomról, függetlenségről és kiszolgáltatottságról, álmokról és árulásokról beszélgetünk.  Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Uj Péter említett írásai * Önbizalompunpa;* Már megint meghalt Najmányi László, mutatjuk!* Magyarország többet érdemel (cikk a Népszabadságban – az epizódban arról beszélek, hogy a cikk elérhetetlen, és ez nem félreértés: az interjúra való felkészülés idején valóban éppen elérhetetlen volt a Népszabadság online archívuma, mint ahogy erről ez a cikk is tanúskodik);* A Szerda című rovat a Népszabadság Online-on;* (A rovat prémiumtartalomként indul újra a 444-en.); Az epizódban említett további könyvek, cikkek * Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia;* Gerényi Gábor Index-története blogján, illetve annak első része (a blogon a további, azt hiszem 20 rész is megtalálható);* Szily László a „Gerényi-tervről”;* Alvin Toffler: * Future Shock (hosszabb, korabeli magyar ismertetője megtalálható itt)* Hatalomváltás* a href="https://hu.wikipedia.
More Episodes
Igaz mesék a magyar kultúrtörténet nagyjairól.
Published 02/17/24
Published 02/17/24
Az ember rövid története a dögevéstől a mesterséges intelligenciáig.
Published 12/20/23