Pásztor Zoltán patológus főorvost harminckilenc éves korában az országúton kocsijának volánja mögött éri az infarktus. Fegyelmének maradék erejével még meg tudja állítani a kocsit. Innen szállítják be az egyik budapesti kórházban, „visszarángatják a nihilből”. Mozdulatlanul fekszik a kórházi ágyon karácsony előestéjén, de éppen ez a mozdulatlanságra ítélő állapot ad végre számára végre elég időt ahhoz, hogy végiggondolja múltját, életének olyan eseményeit, melyek hatásainak összeadódása szinte törvényszerűen vezetett az infarktushoz. Gondolataiból, emlékeiből kirajzolódik az olvasó előtt egy évekig tartó konok küzdelem olyan emberek ellen, akik jelenünk anakronisztikus „táblabírájaként” hitbizományként akarják kezelni az élet rájuk bízott területét.