A remény a lábunk alatt van - II.
Listen now
Description
Gyulai Iván optimista. Sok mindent elmesélt nekünk miközben körbevezetett minket gyönyörű birtokán, többek között azt is, hogy miért néz pozitívan a jövő felé.  A séta közben sok érdekes dolgot megérthettünk a természet működéséről. Kézzelfoghatóvá vált - szó szerint - a mulcsozás, Szóba kerültek alapvető biológiai és ökológiai folyamatok: a növény- és élővilág közötti szimbiózis, a kártevők/ jótevők szerepe, illetve az is, mit hogyan kellene csinálnunk ahhoz, hogy létezésünk és élelmezésünk fenntartható legyen. A vele való diskurzus nemcsak a talajról és növényzetről vagy a fenntartható mezőgazdaságról szól, hanem az ember e világban betöltött szerepéről is: saját létezésünkről és boldogulásunkról is alapvető igazságokat tárunk fel. 
More Episodes
Published 03/19/24
Vendégem a Munch társalapítója, Wettstein Albert. A csapat tagjai mind 26 év alattiak, de a közönség már Forbes címlapot szavazott meg nekik. Hogyan jutottak el az early adapter sarki gyrosostól odáig, hogy ma már több ezer helyen lehet muncholni, határainkon innen és túl?  Ebben a podcast...
Published 03/19/24
A 4. évad a fenntarthatóságra való átállásról szól. Elméletben beszéltünk róla az előző részben, most jöhetnek a gyakorlati megvalósítások. Vendégem Posta Donát a SMAPP LAB társalapítója és egyben vezetője. Donát még nincs 30 éves, de a vállalatával már 17 országban van jelen, nemzetközi...
Published 03/05/24