#109 – A VMSZ pozícióvesztése folytatódik
Listen now
Description
A „hét magyar önkormányzat” választási eredményeinek elemzése A június 2-i szerbiai helyhatósági választások Szabadkán, Topolyán, Kishegyesen, Magyarkanizsán, Zentán, Adán és Óbecsén is a Vajdasági Magyar Szövetség szavazatszámban mérhető gyengülését hozták a négy évvel korábbi választási eredményekhez képest. Ezzel párhuzamosan egyre erőteljesebb az a tendencia, hogy a „legmagyarabb” településeken is tör előre a Szerb Haladó Párt. A kép persze ennél sokkal árnyaltabb, hiszen négy éve koronavírus-járvány és (szintén) ellenzéki bojkott közepette rendezték meg a választást, együtt a parlamenti választásokkal. Ugyanakkor négy év alatt a magyarok száma is jelentékeny mértékben csökkenhetett, a lakosság nemzetiségi összetétele is folyamatosan módosul. Az adásban Tőke János újságíró, a Szabad Magyar Szó és a Családi Kör főszerkesztője Pressburger Csaba szerkesztő-műsorvezetővel együtt elemzi az eredményeket és értelmezi a számokból kirajzolódó grafikonokat. Az eredmények négy választási ciklusra kiterjedő elemzését a Szabad Magyar Szó portál két cikkében is megtalálják:https://szmsz.press/2024/06/04/vmsz-es-merleg-negy-ev-negy-kozseg-hetezer-elveszitett-szavazat/https://szmsz.press/2024/06/05/hatalomatvetel-helyett-mandatumokat-veszitett-a-vmsz/ ❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/autonomiaportal Az Észverés adásainak premierje minden második szerdán este nyolc órától tekinthető meg az Autonómia portál Youtube-csatornáján (youtube.com/autonomiaportal) és az Észverés Patreon-oldalán (https://patreon.com/pressburger/). 🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére van szükségünk!🔴Kérjük, támogassa az Észverés csapatát!Észverés: https://patreon.com/pressburger/PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/Ha kérdése van, írjon nekünk: [email protected] Mi StreamYardot használunk adásaink rögzítéséhez és közvetítéséhez: https://streamyard.com/pal/d/5694020227170304 ★ Support this podcast on Patreon ★
More Episodes
Published 06/08/24
A Vajdasági Magyar Szövetség útja az autonómiatörekvésektől a radikálisokkal kötött koalícióig 1994-ben alakult meg Zentán a Vajdasági Magyar Szövetség, először civil szervezetként, majd később politikai pártként is bejegyeztették. A VMDK akkori politikájával és módszereivel elégedetlen párttagok...
Published 05/24/24
A Vajdasági Magyar Szövetség útja az autonómiatörekvésektől a radikálisokkal kötött koalícióig 1994-ben alakult meg Zentán a Vajdasági Magyar Szövetség, először civil szervezetként, majd később politikai pártként is bejegyeztették. A VMDK akkori politikájával és módszereivel elégedetlen párttagok...
Published 05/17/24