Ikrek - felolvasószínház az Óbudai Társaskörben
Listen now
Description
Ikrek - június 17-én, hétfőn, 19 órától az Óbudai Társaskörben! Testvéreknek kerestek olyan szöveget, amelyben testvérek szerepelnek - mert bár az est főszereplőit, Gáspár Sándort és Gáspár Tibort a családi kötelékeken kívül a szakmájuk is összekapcsolja, mégsem szerepeltek még együtt. Az Ikrek című előadás születéséről, a szerzőről, Bódi Attiláról, illetve a felolvasószínház adta élményről és az Óbudai Társaskör nyitottságáról is beszél ebben az interjúban két nagyszerű dramaturg, Perczel Enikő és Blastik Noémi.
More Episodes
Kertész Edina könyvét olvasva ott ülünk a New York Kávéházban, figyeljük, milyen nagy a forgalom a Nyugat főszerkesztői asztalánál. Máskor látjuk a görkorcsolyázó Adyt, vagy a színpadon Blaha Lujzát, miközben a tizenöt éves Visy Masát követjük, amint nyomoz és itt is, ott is felbukkan Budapesten,...
Published 06/18/24
A korábbi podcast Wagner Levente doni naplójának legfontosabb momentumairól szól, és meghallgatható itt a Spotify-on. Ezúttal viszont inkább a kötet jelentőségéről beszélgetünk Rózsahegyi Barnabással. Arról, mi mindent érthetnek meg az olvasók, miközben végigkövetik és szinte átélik ezt a...
Published 06/18/24