Andrej Visky rendező
Listen now
Description
Visky Andrej 2011-ben diplomázott színészmesterségből a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. A rákövetkező évben felvételizett a New Haven-i Yale School of Drama rendező szakára, ahol 2015-ben Don Juan (Moliére) című vizsgelőadása megrendezése után megszerezte az MFA (Master of Fine Arts) képesítést. Külföldi tanulmányai után hazatért Erdélybe, ahol szabadúszó rendezőként, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem óraadó tanáraként, illetve a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat tagjaként tevékenykedett. Három országban (Románia, Magyarország és Amerika) és nyolc különböző színházban rendezett a legkülönbözőbb műfajokban. Jelenleg öt színházban vannak műsoron előadásai, közöttük: Visky András A test történetei (Csokonai Nemzeti Színház) és Caravaggio című darabjai (Csíki Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár), illetve a Horváth-Előd Benjáminnal közösen adaptált Alkésztisz (Váróterem Projekt, Kolozsvár).  Az ösztöndíj időtartama alatt szeretne egy kézikönyvet létrehozni ami elsősorban fiatalokhoz, pályakezdőkhöz szólna és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mit jelent rendezőnek lenni? Hogyan és miért lesz valakiből rendező? Milyen eszközei vannak a rendezőnek és hogyan használja azokat? A könyv tartalma egy interjú sorozatból fog összeállni, ahol a magyar színházi kultúra meghatározó rendezőit fogja kérdezni azokról a szakmai titkokról, amelyek meghatározták pályájukat.
More Episodes
A Mária Rádió 2024. decemberi lelkigyakorlatának lelki vezetője, Berhidai Piusz ferences szerzetes, aki Örök élet címmel egy gyönyörű témáról elmélkedik. Kedvcsinálóként Heim Krisztina készített az atyával rövid interjút.
Published 11/26/24
Téglásy Kristóf , a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. Vele beszélgetünk nemzetközi  drogfogyasztási stratégiákról. Olvashatjuk, hallhatjuk a hírekben, hogy az elmúlt években számos országban legalizáltak bizonyos kábítószereket, elsősorban a marihuánát. Szó lesz arról, hogyan váltak be az...
Published 11/17/24
Published 11/17/24