Episodes
A Game On vendége Bozsó “TRuve” Péter, hazánk egyik legismertebb Valorant játékosa, akivel a karrierjéről, többek között az Overwatchben töltött éveiről beszélgettünk. A műsor másik felében pedig három izgalmas indie játékot tesztelünk.
Published 08/11/24
Published 08/11/24
Függőségről, addikcióról beszélgetünk Kőszegi Bálint pszichológussal, elsősorban a játékok kapcsán. Adásunk meghallgatása után mindenki fel tudja majd mérni, hogy vajon játékfüggő-e, illetve azoknak a szülőknek is segítünk, akik úgy érzik, hogy gyermekük viszonya a játékokkal nem egészséges.
Published 07/11/24
A Game On legfrissebb adásában olyan érdekes témákat járunk körül, mint a játékon belüli gyűlöletbeszéd következményei: jogos-e, ha kitiltanak a viselkedésünk miatt, és vajon mi történik ilyenkor az addig elért vagy megvásárolt jutalmakkal? Fény derül arra is, hogy egy szoftver megvásárlása egy digitális platformon milyen jogviszonyt hoz létre forgalmazó és játékos közt. Vendégeink dr. Tiborcz Attila és dr. Zebegnyei Ádám mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogászok.
Published 02/22/24
Többféle témát is hoztunk, például megemlékeztünk az E3 rendezvényekről, illetve volt pár keresetlen szavunk a Counter-Strike 2 kapcsán. De a fő témánkat nem ezek, hanem a kalandjátékok adták. 
Published 04/17/23
Avagy érdekességek a játékvilágból. Milyen új eszközökkel és technológiákkal próbálkoztak az elmúlt évtizedekben a fejlesztők, és ezek közül melyek lettek sikeresek, és melyek tűntek el a süllyesztőben. 
Published 04/17/23
Sid Meier, Civilization, Tycoon játékok, Sim City, Cities: Skylines. Ha szereted a birodalom- és városépítés játékokat, akkor azért hallgass minket, ha pedig nem annyira, akkor hátha most kedved kapsz. Ideiglenes műsorvezetőnk az A-ból B-be című műsorból ismert Khell Bogdán.
Published 03/09/23
Te is nézed a Last of Ust az HBO-n? Tetszik? Tudtad, hogy egy játék alapján készült, és részben ugyanazok a szakemberek felelősek érte? Ha igen, ha nem, most elmeséljük az egész történetet, kezdve onnan, hogy pár általános iskolás srác megalapította a később Naughty Dogra keresztelt fejlesztőstúdiót, akiknek nem csak a Last of Ust, hanem az Unchartedot, a Jak and Daxtert és a Crash Bandicootot is köszönhetjük. Izgalmas lesz!
Published 02/08/23
A Game On vendége a Nemesys Games alapítója és ügyvezetője, aki az egyik legérdekesebb ember, akivel valaha interjút készítettünk. Ebből adódóan ő volt a fókuszban, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy hogyan lehet a semmiből felépíteni egy olyan játékfejlesztő céget Magyarországon, amelyik ma már AAA játékokon dolgozik, például az Elder Scrolls: Online-on. Portréinterjú Józsa Szabolccsal.
Published 02/01/23
A Berlin International Gaming, rövidebb nevén BIG a világ egyik legnagyobb e-sport szervezete, CS:GO csapatuk major tornát is nyert és egy ideig a világranglista élén volt. Vendégünk Lengyel "Draulon" Balázs, a szervezet digitális vezetője, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan is épül fel egy efféle organizáció, mennyire hasonlítható egy klasszikus sportegyesülethez, honnan van bevételük és mit jelentenek számukra a rajongóik.
Published 02/01/23
Mi történt 2022-ben a játékok világában? Érdekes játékok, izgalmas történetek, trendek a mai epizódban.
Published 01/25/23
A műsor témája a konzolválasztás volt: melyik konzolt érdemes megvásárolni, milyenek a hardverek és mit nyújtanak a platformokhoz kapcsolódó szolgáltatások.
Published 01/21/23
A Game On eheti vendége Meszlényi Péter, alias Hero, a nemrég megjelent Fabulart fejlesztő Spiritus Games stúdió művészeti vezetője. A műsorból kiderül, hogy a már jó hat éve készülő játék miként keverte össze a mesék világát a science fictionnel.
Published 12/19/22
Ezúttal Ázsiába utazunk, témánk ugyanis a japán játékok piaca. Részletesen beszélünk arról, hogy miért lett ennyire különutas a japán játékfejlesztés, miért volt benne kezdetben sokkal több pénzt, és még arra is kitérünk, hogy milyen történelmi okokból alakult ki a manga és az anime. A második utolsó harmadában pedig a VR-eszközök aktuális helyzetét tárgyaljuk ki.
Published 12/19/22
A Game On vendége Turbucz “7URBO” Ádám, hazánk egyik legismertebb Valorant streamere, akinek a játékok világához kapcsolódó karrierjéről ebben a portré-jellegű interjúban szinte mindent meg lehet tudni. Hogyan ismerkedett meg a játékokkal, milyen műfajokban próbálta ki magát, mennyire volt sikeres Call of Duty versenyzőként, hogyan talált rá a Valorantra, miért indította el a streamjét és hogyan lett ennek köszönhetően hazánk egyik legígéretesebb csapatának az edzője? A műsorból többek között...
Published 12/06/22