Új politikai szereplők: a lelkész és a megváltó?
Listen now
Description
Rendhagyó pénteki poszttal jelentkezünk, ugyanis ez az első a Keresztény Kultúra substack történetében, hogy nem írásban, hanem szóban fejtjük ki a véleményünket – ezúttal a Magyar Péter-jelenségről. Az általunk is több szempontból tárgyalt kegyelmi ügy nyomán kibontakozó botránysorozat egyik megállíthatatlan főszereplője, felkelő csillaga lett Magyar Péter, akiről akárhányszor akarunk írni vagy beszélgetünk róla, mindig elbizonytalanodunk. A Magyar Péter által szervezett legutóbbi tüntetésen felszólaló Tarr Zoltán egykori református lelkész szereplése és egyházkritikája azonban egyértelműen kijelölt egy másfajta keresztény kurzust is, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mivel kiforrott véleményünk nincs, inkább ezt a párbeszédes formát választottuk, és podcast formájában beszéljük most ki, hogyan látjuk ezeket az új közéleti szereplőket. Beszélünk arról, milyen volt a hangulat a tüntetésen, miért látja Dóri úgy, hogy Tarr Zoltán beszéde fontos politikai pillanat volt, mi lehet a teológiai és politikai olvasata Magyar Péter mottójának: Ne féljetek! Érintjük a Varga Judit-jelenséget is, a kapcsolati erőszak és a nők egyenjogúságának kérdését is, ami egyelőre kimaradni látszik Magyar Péter politikai agendájából. Get full access to Keresztény Kultúra at kerkult.substack.com/subscribe
More Episodes
A Keresztény Kultúra legújabb podcast adásában a Till Attilla És mi van Tomival? című filmjének apropóján beszélgettünk az alkoholizmusról, a függőségről, a társadalmi felelősségről és az egyház szerepéről meghívott vendégünkkel, Böcskei Balázsal addiktológiai konzultánssal, aki - mint a...
Published 11/22/24
Published 11/22/24
A Keresztény Kultúra substack podcastjának legutóbbi adásában alaposan elmerültünk Harrison Butker, a Kansas City Chiefs háromszoros Super Bowl-győztes játékosának beszédében, amit a Benedictine College diplomaosztóján mondott el. Butker beszéde nagy vihart kavart az USA-ban, idehaza azonban nem...
Published 05/24/24