Episodes
Ezúttal az elmúlt másfél évben 4 évaddal is jelentkező Adom a napom talkshow-val foglalkozunk. A vendégeim Geszti Péter műsorvezető és Árva László ötletgazda, producer. Utóbbi szakember elmondta, hogy miként jött a formátum ötlete és miért szerették volna mindenképpen, ha Geszti lesz a házigazdája. A műsorvezető pedig megosztotta velünk, hogy először miért félt a produkciótól, majd végül miért vállalta el és hogyan szerette meg egyre jobban. Többek között kiderül, hogy milyen szempontok...
Published 12/01/24
A SorozatWiki Podcast legújabb adásában Minek ment oda című sorozattal foglalkozunk, mely vasárnaponként 21 órakor látható a Spektrumon. Az ismeretterjesztő produkció betekintést enged az expedíciós hegymászás világába, valamint elbeszéli a Himalája koronája magyar teljesítésének történetét hat legendás magyar hegymászó életútján keresztül. A vendégeim ezúttal Klein Dávid hegymászó és Radnai Péter, az AMC kreatív producere.
A beszélgetésből kiderül, hogy miként született a műsor ötlete,...
Published 10/11/24
A 3. évadával tér vissza a SorozatWiki Podcast, mely a következő hetekben a korábbiaknál sűrűbben jelentkezik majd! Az első adásunkban az egyik legnépszerűbb műsorvezető és kommentátor, Gundel Takács Gábor volt a vendégünk, aki augusztus végén lett 60 éves. Az évek óta függetlenként dolgozó szakemberrel végigvettük a teljes tévés karrierjét, a kezdeti időktől, egészen idén őszig. Elmesélte, hogy eredetileg milyen szakmát szeretett volna magának és végül 41 évvel ezelőtt hogyan került a...
Published 09/30/24
Kenderessy Szabolcs
A SorozatWiki Podcast legújabb vendége Varga Attila "Sixx", a Network4 online fejlesztési és kommunikációs igazgatója. Sixx hosszú éveken keresztül a legmeghatározóbb televíziós újságíró volt. Az adás elején beszélgettünk arról, hogy miért hagyta ott az újságírás szakmát és mit gondol a Forma-1 mai világáról. Megkérdeztem, hogy a Network4-nél miért indították a Net4+ magyar srteaming szolgáltatót és megosztotta, hogy mik a platform legfontosabb tartalmai.
Szóba került,...
Published 07/09/24
A SorozatWiki Podcast legújabb vendége Dobos Evelin népszerű színésznő, akivel végigbeszéltük a teljes tévés karrierjét. Elmesélte, hogy kapta meg az első televíziós szerepét egyetemista korában, és miként lett egy nagy cég reklámarca. Kifejtette, hogy milyen volt az Egynyári kaland castingja és felvétele, de azt is elmondta, hogy milyen volt együtt forgatni Molnár Piroskával a Keresztanyu során.
Kifejtette, hogyan milyen volt részt venni a Konyhafőnök VIP-ben, és hogy mit érzett amikor...
Published 05/19/24
A Podcast műsorunk legújabb adásában Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával beszélgettünk, akivel egyenként végigvettük az előző év nagyobb saját gyártásait és megnéztük, melyek hoztak jól és melyek nem. Kifejtette a véleményét, hogy szerinte mitől nyerték meg a 2023-as évet és a tavaly őszt is, illetve hogy ez egyben az idei évre miért jelent terhet számukra. Azt is elárulta, hogy tavalyhoz képest, idén milyen más programstratégiával készülnek a TV2 tekintetében.
Fischer Gábor...
Published 03/31/24
Sok éve megszokott módon, a tavasz első hónapjában a két nagy tévétársaság programigazgatójával jelenik meg évértékelő interjú a SorozatWikin. Elsőként Kolosi Péterrel, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesével és programigazgatójával beszélgettünk, akivel egyenként végigvettük az előző év nagyobb tévés és streaming saját gyártásait és megnéztük, melyek hoztak jól és melyek nem. Kifejtette, hogy mit gondol arról, hogy a tavalyi év tekintetében a TV2-vel szemben elvesztették a...
Published 03/16/24
Folytatódik a SorozatWiki Podcast, ezúttal az RTL idei két vadonatúj vetélkedőjével, a múlt héten remek nézettséggel induló Az ugrással és a The Floor – Csak egy maradhattal foglalkoztunk. A vendégeim Hámori Barbara, a Scripted Productions vezetője és a két műsor producere, valamint Bányai Gábor, az említett műsorgyártó játék- és szórakoztató műsorok divízió vezetője és a vetélkedők kreatív producere. Elmondták, hogy miként dőlt el, hogy Az ugrást készíttették el az RTL-nek és, hogy miként...
Published 02/19/24
A SorozatWiki Podcast új adásának témája a VIASAT3 saját gyártású műsorai és a tévétársaság Közép- és Kelet-Európai jelenléte. A vendégem Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment regionális csatornaigazgatója, aki a beszélgetés során több nagy bejelentést is tett. A tavaly nyáron érkező vezetővel részletesen kielemeztük a VIASAT3 őszi műsorait, így az Adom a napom 1. évadának remek eredményeit, a Szingli vagy svindli bukását és az Adom a napom 2. szezonjának sikerét.
Beszélgettünk a...
Published 02/14/24
Itt az idei év első SorozatWiki Podcastje, melynek vendége Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója. Beszélgettünk az ATV korábbi szórakoztató műsorairól, illetve arról, hogy az elmúlt években hogyan erősödött meg náluk a vetélkedő műfaja. Kifejtette, hogy anno miért döntöttek az 500 mellett, majd pedig mi okból fejlesztették ki a Géniuszt, melyből elemeztük az elmúlt három évadot és szóba került Gundel Takács Gábor produkciójának jövője is. Elmondta, hogy január elején miért...
Published 01/28/24
A SorozatWiki Podcast idei évének utolsó adásával jelentkezünk, melynek témája "...a szomszéd tehene". Az RTL vadonatúj napi sorozata január 1-jén 18:50-kor debütál, a folytatás pedig minden hétköznap 20 órakor lesz látható. A vendégeim a széria készítői, Kalamár Tamás showrunner és Ondruss Ilona producer, akik korábban a Barátok köztön, az Oltári csajokon és a Bátrak földjén is együtt dolgoztak. A szakemberek elmesélték, hogy miről szól a ...a szomszéd tehene, valamint hogy miként jött a...
Published 12/30/23
Itt a 2023-as esztendő utolsó előtti SorozatWiki Podcast adása, melyben ezúttal a filmek világával foglalkozunk. A vendégem Csikos Dávid, a TV2 Csoport filmportfólió vezetője, aki 15 éve foglalkozik filmprograminggal. Az elmúlt másfél évtizedben többek között fontos szerepe volt a Film+ fellendítésében és a Mozi+ felépítésében is. A szakember megosztotta velünk, hogy mik voltak a médiában az első munkái, hogyan került később a televízió közelébe és miként kezdett el programinggal...
Published 12/22/23
A héten a SorozatWiki Podcast két, az Éden Hotel új, RTL-es évadával foglalkozó adásával jelentkezik. A nagyszabású reality november 20-án, hétfőn debütál az RTL+-on (valamint ugyanezen a napon késő este az RTL-en is, de a streaming szolgáltatós vetítés mindig előnyben lesz a tévéshez képest). A pár napja megjelent különkiadásunkban Mexikóban, a műsor forgatási helyszínén beszélgettünk Kónya Gergellyel és Pető Gáborral vezető producerekkel, akik beavattak a produkció kulisszái mögé. A mostani...
Published 11/18/23
Mexikóban rögzített, különkiadással folytatódik a SorozatWiki Podcast! Az Éden Hotel november 20-án, jövő hétfőn debütál az RTL+-on (valamint ugyanezen a napon késő este az RTL-en is, de a streaming szolgáltatós vetítés mindig előnyben lesz a tévéhez képest). Májusban a reality forgatásán rögzített legújabb adásunkban Kónya Gergellyel, a reality tartalomért felelős senior kreatív producerével és Pető Gáborral, a Paprika Studios gyártásért felelős executive producerével beszélgettünk az Éden...
Published 11/15/23
A SorozatWiki Podcast legújabb adásában a Tiltott zónákkal foglalkozunk, melynek a 2. évada vasárnaponként 17 órakor látható a Spektrumon. A műsorban Thuróczy Szabolcs olyan helyszínekre kalauzolja el a nézőket, ahová senkinek, vagy csak nagyon keveseknek van belépése. A vendégeim ezúttal az említett Thuróczy Szabolcs, a produkció arca és Radnai Péter, az AMC kreatív vezetője.
A beszélgetésből kiderül, hogy a tévétársaság egy év kihagyás után miért folytatta a Tiltott zónákat. Thuróczy...
Published 11/10/23
A napokban két különkiadással jelentkezik a SorozatWiki Podcast, melyeket júliusban, a VIASAT3 új realityjének forgatási helyszínén, Dubrovnikban vettünk fel. A Szingli vagy svindli mától minden hétköznap 20 órakor lesz látható a csatornán. A nemrég megjelent évadnyitó adásunk vendége Liptai Claudia, a reality műsorvezetője volt. A mostani, 2. részben pedig Wisinger Jánosssal, a párkeresőt gyártó Wisbro producerével és Jancsik Zitával, a műsor egyik kreatív producerével beszélgettünk a...
Published 10/02/23
Pár hónap szünet után itt a SorozatWiki Podcast 2. évada, melyet rögtön két, Horvátországban, Dubrovnikban felvett különkiadással kezdünk. Október 2-án, hétfőn 20 órakor debütál a VIASAT3 legújabb, nagyszabású párkereső műsora, a Szingli vagy svindli, mely minden hétköznap 20 órakor lesz látható. Az évadnyitó adásunkban a reality forgatási helyszínén, júliusban Liptai Claudiával, a produkció műsorvezetőjével beszélgettem. Claudia elmondta, hogy miről szól majd a Szingli vagy svindli és mitől...
Published 09/30/23
A SorozatWiki Podcast legújabb adásában a nemzetközi Paprika Studios Csoport vezérigazgatója, Erdős Ákos és produkciós igazgatója, Dombóváry Kristóf voltak a vendégeim. A cég mára Közép- és Kelet-Európa legnagyobb műsorgyártója, Litvániától Bulgáriáig 8-9 országban vannak jelen és hazánkban egyszerre dolgoznak az RTL-nek és a TV2 Csoportnak. Megnéztük, hogy egy budapesti központú cégből, hogy lett ekkora nemzetközi vállalat. Felidéztük, hogy több mint 15 évvel ezelőtt hogyan és mely...
Published 06/07/23
A SorozatWiki Podcast legújabb adásában Pásztor Virággal beszélgettem. A színésznő a Ki vagy te főszereplője, a magyar sorozat pedig pár hete teljes egészében megnézhető az RTL+-on. Elmesélte, hogy 2018-ban, 16 évesen hogy került be a Barátok köztbe és hogyan fogadták a napi produkció sztárjai. Kifejtette, hogy a szerep miatt hogyan változott meg az élete és tinilányként milyen nehézségeken, kihívásokon kellett átmenjen. Elmondta, hogyan kezelte a hírnevet és miként viselte, amikor kiderült,...
Published 04/30/23
A legújabb adásunkban a Várfoglalók a téma, melynek a 2. évada április 16-tól, minden vasárnap 16:30-kor lesz látható a Spektrumon. A vendégeim Vadon János műsorvezető és Radnai Péter az AMC kreatív vezetője voltak. Felidéztük, hogy a tévétársaságnál miként jött a műsor ötlete és hogyan csatlakozott hozzájuk Vadon Jani. Kifejtették, hogy miért lett ilyen a produkció koncepciója és hogyan zajlottak az első évad forgatásai, illetve milyen nehézségek voltak.
Elmondták, hogy szerintük miért lett...
Published 04/14/23
7. alkalommal készítettem évértékelő interjút Fischer Gáborral. A TV2 Csoport programigazgatójával ezúttal is egyenként végigvettük az előző év nagyobb tévés saját gyártásait és megnéztük, melyek hoztak jól és melyek nem. Hosszabban beszélgettünk az Exatlon Hungary All Star évadáról és elmesélte, hogy melyik műsor volt az, amit eredetileg a SuperTV2-re szántak, de végül a TV2-n adtak le. Kifejtette a véleményét, hogy mitől lett ennyire sikeres a TV2 ősze és hogyan élték meg, hogy a negyedik...
Published 03/03/23
Kenderessy Szabolcs
8. alkalommal készítettem évértékelő interjút Kolosi Péterrel. Az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesével (Chief Content Officer) és programigazgatójával most is egyenként végigvettük az előző év nagyobb tévés saját gyártásait és megnéztük, melyek hoztak jól és melyek nem. Többek között beszélgettünk A király sikeréről és arról, hogy a sorozat mennyire valóságos. Kifejtette a véleményét az RTL őszi kudarcáról és hogy ennek milyen hatásai lesznek a 2023-as évre....
Published 03/01/23
A SorozatWiki Podcast legújabb vendége Szujó Zoltán, akivel végigbeszéltük a teljes tévés karrierjét. Elmesélte, mik voltak az első munkahelyei és miket tanult a köztévénél nagy televíziósoktól. Visszaemlékezett Eric Moussambani legendás olimpia “úszására” is. Elmondta, hogyan került az RTL Klubhoz, miként kezdett boxmeccseket közvetíteni és a Forma-1-es projekten dolgozni. Visszaidézte azt is, miket tanult Palik Lászlótól. Ezen kívül szóba került a Reggeli és a Sztárbox műsorvezetése is,...
Published 02/25/23
Az idei év első vendége Hámori Barbara, a Drága örökösök, valamint számos más sorozat showrunnere és a Scripted Productions műsorgyártó tulajdonosa. A szakember elmondta, hogy miből áll egy showrunner munkája. Visszaidéztük, hogy miként találtak rá a Korhatáros szerelem formátumára és szerinte miért volt a TV2 elmúlt 10 évének legsikeresebb heti sorozata. Elmesélte, hogy miként jött a Drága örökösök ötlete és miért ajánlgatta korábban a sorozatot Pavel Stanchev, a TV2 Csoport mostani...
Published 02/15/23