Rakonczay Gábor |Célmegvalósítás, Fókuszáltság, Kitartás |LeadYourself interjú
Listen now
Description
Sok Szeretettel mutatom be Nektek Rakonczay Gábort, aki többszörös Guiness világrekorder, óceán-átszelő magyar evezős és kenus. Akkori párjával az óceán átszelésére közösen tervezte és építette a Tűzhangya nevű, kétkabinos evezős hajót. Ezzel a hajóval 2008-ban 51 nap 6 óra 10 perc alatt tették meg a Kanári-szigetek és a Kis-Antillákhoz tartozó Antigua sziget közötti 5200 km távolságot. 2012 decemberében kenuval indult az Atlanti-óceán átszelésére.  Ő lett az első, aki a világon egyedül kelt át kenuval az Atlanti-óceánon, mindezt 77nap alatt teljesítette és ezzel új világrekordot állított fel. Önmagában is rendkívüli teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az út nagyobbik részében, február 7-étől a megérkezésig a külvilággal semmiféle kapcsolata nem volt, mivel – saját elbeszélése szerint – egy február ötödikei, csaknem végzetes kimenetelű borulás során felszerelése teljesen elázott, és elektromos berendezései felmondták a szolgálatot. A hajón nem volt nyomkövető sem. 2018-ban 28 nap alatt kelet-nyugati irányban átszelte Grönlandot. 2018 novemberében az Antarktiszról indulva vállalkozott rá, hogy első magyarként eléri a Déli-sarkot. 2019. január 7-én, 44 nap és 4 óra elteltével teljesítette a távot, ami összesen 914 kilométer volt. https://rakonczay.com/ Könyvei: • Rakonczay Viktória–Rakonczay Gábor: Tűzhangya. Erős motiváció az álmod megvalósításához; Pongor, Bp., 2011 (Célmegvalósító sorozat) • Átkelés a végtelenen. Tudatos átkelés önmagunk óceánján; Jaffa, Bp., 2013 Díjak, elismerések: • Magyar Formatervezési Díj – Budapest, 2007 • Amerikai Év kalandja díj Hogyha téged is mozgat a kalandvágy, és kíváncsi vagy, milyen sorsfordító felismeréseket tartogat egy-egy ilyen kihívásokkal teli út, akkor mindenképpen hallgasd meg ezt az interjút! ;) #kitartás #megvalósítás #céltudatosság #élsportoló #extrémsport #üzletimentorálás #leadyourself Csatlakozz a Lead Yourself mozgalomhoz, ahol teljesen ingyen mentorállak🔥és inspiráld a barátaidat is😉👉🏼https://www.facebook.com/groups/leadyourselfmozgalom/ Ha tetszett, akkor nyomj egy 👍🏼-ot és ha szerinted más is profitálhat belőle, akkor oszd meg kérlek🙏🏻örök hálám🤗 Mi az a Lead Yourself? Bővebb információért látogass el a https://leadyourself.hu -ra vagy a https://www.facebook.com/lead8yourself -re. Vedd kezedbe az irányítást!💪🏼 ♾Lead Yourself mozgalom https://www.facebook.com/groups/leadyourselfmozgalom/ 🌐Web https://leadyourself.hu 👤Facebook https://m.facebook.com/lead8yourself 📸Instagram https://www.instagram.com/davidsoos.leadyourself/?hl=hu 💼LinkedIn https://www.linkedin.com/in/david-soos-lead-yourself/ __________________________________ Szolgálj, vezess, mutass példát🚀 D@ve - Lead Yourself