Mikó Botond |Szoftverfejlesztés, Automatizálás, Vállalkozói Szemléletmód| LeadYourself interjú
Listen now
Description
Sok szeretettel mutatom be Nektek Mikó Botondot, aki az Exagent CEO-ja, az Invex nevű kockázatitőkealap-kezelők számára fejlesztett platform fejlesztője. De honnan is indult az Exagent? Mikó Botond és Horváth Balázs 16 évesen kezdett el szoftverfejlesztéssel foglalkozni. Nem a pénzkeresés, hanem az alkotás vágya fogta meg őket elsősorban ebben a szakmában. Már akkoriban is olyan alkalmazásokat készítettek, aminek Ázsiában több mint tízezer felhasználója lett és van, valamint olyan platformokat, amin keresztül jelenleg is többmilliárd forintos árforgalom bonyolódik le. Írtak már hardware és szoftver kapcsolatokat, dolgoztak egyedi Apple licence-en, illetve számos európai országából is kaptak már megrendeléseket. Ahogy telt az idő, úgy túlnőttek önmagukon, ezért elkezdtek csapatot építeni és összeszedték azokat a kutató kihívást kereső diákokat, akikkel ugyanolyan elszántsággal tudtak tovább együtt dolgozni. Így 2019-ben megalapították közös szoftverfejlesztő cégüket, az Exagent-et.  2019-ben elkezdett technológia szakértőként is dolgozni, amikor is felfedezte, hogy a magyarországi tőkelapok kizárólag gazdasági döntést hoznak egy befektetéskor, de a technológiai alapokat nem világítják át. Ezért elkezdtek fejleszteni egy olyan platformot, ami a befektetési folyamatot automatizálja. Első partnerük ebben a Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelő volt, és idén januárban megkezdték az Invex fejlesztését, ami hamarosan már élesben is elérhető lesz. Már a demo verzió is sikeres lett a hazai és külföldi piacon is, hiszen több partnert is sikerült behoznia. A Budapest Innovation Grouppal (BIG) való együttműködésük pedig egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor a BIG nyitórendezvényén tartott kerekasztal beszélgetésre elhívták Mikó Botondot is, aki teljesen beleszeretett abba, hogy hozzá hasonló, alkotó fiatalok alapítottak egy ilyen közösséget. Ezt követően nem volt kérdés, hogy az Exagent a BIG főszponzorává váljon, így innentől kezdve a BIG már Budapest Innovationn Group powered by Exagent néven futott. Egy év alatt számos sikert tudhat maga mögött a BIG, a legnagyobb hackathonokon vettek részt és mindegyiken legalább egy, de általában több BIG-es csapat is az első három helyen végzett. Ezekből a projektekből mára már három vállalkozás is alakult. Rendezvényeiken átalagosan 50 fő vesz részt, a hackatonokra 4-8 csapatot készítenek fel, valamint elindult a BIG care társadalmi felelősség vállalással foglalkozó projektjük is.  Hogyha téged is érdekel szoftverfejlesztés világa, a befektetési folyamatok technológiai háttere, és a sikeres vagyonépítés titka, akkor mindenképp hallgasd meg ezt az interjút ;) #szoftverfejlesztés #befektetések #automatizálás #siker #vállalkozás #tudatosság #leadyourself #üzletimentorálás #leadersclub Csatlakozz a Lead Yourself mozgalomhoz, ahol teljesen ingyen mentorállak🔥és inspiráld a barátaidat is😉👉🏼https://www.facebook.com/groups/leadyourselfmozgalom/ Ha tetszett, akkor nyomj egy 👍🏼-ot és ha szerinted más is profitálhat belőle, akkor oszd meg kérlek🙏🏻örök hálám🤗 Mi az a Lead Yourself? Bővebb információért látogass el a https://leadyourself.hu -ra vagy a https://www.facebook.com/lead8yourself -re. Vedd kezedbe az irányítást!💪🏼 ♾Lead Yourself mozgalom https://www.facebook.com/groups/leadyourselfmozgalom/ 🌐Web https://leadyourself.hu 👤Facebook https://m.facebook.com/lead8yourself 📸Instagram https://www.instagram.com/davidsoos.leadyourself/?hl=hu 💼LinkedIn https://www.linkedin.com/in/david-soos-lead-yourself/ __________________________________ Szolgálj, vezess, mutass példát🚀 D@ve - Lead Yourself