Reggel már ébredéskor mardos a bűntudat, amiért állandóan halogatod a teendőidet? Délben azt szégyelled, hogy műanyag tálcás paradicsomot vettél az előrecsomagolt szendvics mellé, ezzel tovább szennyezve a bolygót? Délután a gyereked megállás nélkül nyomogatja a telefonját, mire rád tör a bűntudat, amiért olyan kevés időt töltesz vele? Miért élünk át ilyen gyakran bűntudatot és szégyent? Napjaink tudományos anyanyelve a pszichológia, Réz Anna azonban felvállaltan a filozófia nézőpontját veszi elő, és arra figyelmeztet, hogy az érzelmeket nem lehet egyszerűen leválasztani azokról a helyzetekről, amelyekben létrejönnek. Így a társadalmi erkölcsi normák meghatározzák, hogyan érezzük magunkat a testünkben vagy épp a családunkban. Legújabb könyve, a Mardos kapcsán beszélgettünk a morális érzelmekről, a haladó középosztály bűntudatjárványáról, halogatásról és a kapcsolatok etikájáról. Beszélgetőtársai voltak: Czabán Samu és Balogh Dávid. Az érzelmek sajátos természetéből fakad, hogy nem fogadnak szót nekünk. Könnyű mondani, hogy szeresd a tested, de ettől ez még nem fog egy csapásra bekövetkezni. Nemrég megjelent könyvében Réz Anna arra hívja fel a figyelmet, hogy érzelmeink nem a semmiből jönnek, a bűntudat és a szégyen gyakran a társadalomban gyökerezik. Szégyellni a testünket vagy bűntudatot érezni anyai teljesítményünk miatt nem természettől való érzelmek, hanem a környezet elvárásaiból erednek. Erre épül ma rá a haladó középosztály bűntudatjárványa. A modern eredendő bűn, hogy az életmódunkat, minden kényelmével és frusztrációjával együtt egy olyan világrend alapozza meg, amely nem tud fennmaradni mások kizsákmányolása nélkül. Egyre inkább egyéni felelősségként élünk meg olyan globális válságokat, mint a klímaváltozás, de attól még, mert a választott képviselőink nem tudják megoldani ezt a feladatot, mi sem fogjuk tudni megoldani „okosba” – mutat rá Réz Anna. Ellenben, Réz szerint, ha megszabadulunk a bénító bűntudattól, elkezdhetünk megálmodni egy a mostaninál jobb társadalmat. Hasznosságelvű társadalmunkban, amelyben mindenki csak gépnek tekinti magát és másokat, azokra az emberekre nézünk fel, akik mindent akaratuknak és előzetes terveiknek rendelnek alá. Mit árul ez el arról, hogy miképpen viszonyulunk a világhoz? A folyamatos átalakítás helyett nem az jelent-e egy magasabb szintet, amikor valaki képes akaratát az adott életkörülményekhez igazítani? Réz arra is felhívja a figyelmet, hogy az életet inkább végig kéne szörfözni, engedelmeskedni a hullámoknak, és nem kettévágni az óceánt. Talán az akaratgyengeség nem is gyengeség, sokkal inkább bölcs elengedés, ami örömmel, spontaneitással és rugalmassággal ajándékozza meg az embert.