A szociodráma módszere Magyarországon egyre népszerűbb, gyökerei ugyanakkor egészen Jacob Moreno munkásságáig, nagyjából egy évszázaddal ezelőttig nyúlnak vissza. Olyan egyszerre tudományos és terápiás eszközről van szó, amely a pszichodrámával ellentétben nem az egyént, hanem létező közösségeket és ezek problémáit állítja középpontba, ezek feldolgozását és az adott társadalmi csoport konstruktívabb társas működését segíti elő bizonyos kitalált történetek, mesék színre vitelével. A szociodráma múltjáról, jelenéről és jövőjéről Horváth Katával beszélgettünk. A szociodráma elsősorban létező közösségek – például gyermekotthonokban élő gyerekek vagy egy faluközösség – problémáinak feltárásában és megoldásában nyújt segítséget. A pszichológiával és a pszichoterápiával szemben nem az egyént, hanem a közösséget állítja a tudományos és terápiás tevékenység középpontjába, vagyis a csoport tekinthető alapegységének, ezáltal a mai korra jellemző individualizálódással is igyekszik szembemenni: az egyén jólléte nem elválasztható annak a csoportnak a kiegyensúlyozott és demokratikus működésétől, amelybe beágyazódik, ahogyan az egyéni változások is folyamatosan visszahatnak az adott csoport folyamataira. A Kék Egyenlőség podcast adásában Horváth Katát kérdezte Fáber Ágoston a szociodráma működéséről, céljairól és emberképéről, illetve arról a történelmi korról, amelyben létrejött.