Description
Március 12-13-án tartották Budapesten a Nyugat-Balkán régióról szóló, immár hagyományosnak mondható, nagyszabású geopolitikai stratégiai konferenciát, a Budapest Balkans Forumot. A Magyar Külügyi Intézet rendezésében lezajlott kétnapos eseményen a több száz résztvevő számos magyar, balkáni és nyugat-európai előadót, szakértőt hallgathatott meg, köztük több minisztert. A fórumhoz évek óta ifjúsági rendezvény, illetve roadshow is kapcsolódik.
A Magyar Külügyi Intézet kutatóját, Ármás Juliannát a rendezvényről, valamint a nyugat-balkáni országoknak a magyar politikában, illetve az európai színtéren elfoglalt szerepéről kérdezzük. | külpolitikai beszélgetések
| Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Május volt akkor is.
Kevesen gondolták, hogy egy hónap múlva, június 28-án sorsdöntő dolgok történnek.
Aztán július 28-án megszületik az uralkodó kiáltványa:
1914-et írtak.
Vendégem , a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa
fotó:
torint.elte.hu
oszk.hu | közéleti...
Published 05/21/24
Végleg el kell búcsúznunk attól a balatoni kultúrtájtól, amit ma ismerünk?
A mohó - gazdaságinak mondott - érdekek mindent elsöpörnek, ami az útjukba áll?
Beépül az a terület is, aminek nem lenne szabad beépülnie?
És kié a vízpart? Mióta létezik az előírás, hogy a vízpart nem eladó. Vagy ez csak...
Published 05/21/24