Mindannyian érezzük, hogy az időjárás már nem a régi: a csapadékeloszlás kiszámíthatatlanná vált és szélsőségek jellemzik – az egyik pillanatban a hatalmas esőzések következtében villámárvizek öntik el a környező területeket, majd hosszan tartó szárazság okoz problémákat az élet számos területén, elsősorban a mezőgazdaságban. A gyors megoldás azonban a legtöbb esetben csupán „tüneti kezelés”: árvizek idején még mindig az a jellemző, hogy minél előbb megszabaduljunk a víztől, ami viszont az aszályos időszakokban nagyon jól jönne. Bár Magyarországot sokan víznagyhatalomnak tartják, valójában évente a Balaton térfogatának háromszorosával több víz folyik ki az országból, mint amennyi érkezik – vagyis ennyit elveszítünk, hasznosítás nélkül –, a Homokhátságot pedig már félsivatagi területté nyilvánították. De mi változott meg ennyire a régi időkhöz képest? Azt ma már mindenki tudja, hogy a klímaváltozás a szélsőséges időjárásért is felelős. Folyóhasználati szokásainkkal azonban mind a szárazodást, mind az árvízi kockázatot részben mi, emberek hoztuk létre. Ma pedig, a 21. században gyökeresen más kihívásoknak kell megfelelni, mint amire a mostani rendszer választ ad. Minderre létezik megoldás, bár ehhez sok tényezőt kell összehangolni – elsősorban az lenne fontos, hogy vizeink és a talaj kizsigerelése helyett rendszer szinten is figyelembe vegyük a természeti értékek megőrzését, a víz megtartását és a táji adottságoknak megfelelő gazdálkodást. A Lételem 8. epizódjában Mihálovits András beszélget Dedák Dalmával, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértőjével és Kajner Péterrel, a szervezet Élő Folyók programjának szakértőjével többek között a fenntartható és természeti értékekre alapozó vízhasználatról és arról, hogy a WWF Magyarország Tisza programja hogyan próbál megoldást nyújtani az egyre súlyosbodó problémákra.