Punk, pedagógia, politika: páros interjú Szűcs Tamással és Szűcs Levivel!
Listen now
Description
A Partizán Turné harmadik, miskolci állomásán igazi családi interjút közvetítünk a Művészetek Házából. Szűcs Tamás és Szűcs Levi, tanár-szakszervezeti exelnök apa és Bohemian Betyars-énekes fia beszélget Marcival Miskolcról, kultúráról, frontemberségről, ellenállásról, közéleti szerepvállalásról. Szűcs Tamás magyar-történelem tanár, a miskolci Földes Ferenc gimnázium pedagógusa. Tavaly 31 év után intett búcsút a pályának, miután nem volt hajlandó elfogadni a státusztörvény által rákényszerített feltételeket. Azóta autóbuszvezetőként dolgozik Miskolcon – az interjú napján szerencsére délelőtti műszakban. A tanárok tiltakozó akcióinak agilis vezetője, szervezője és szónoka, 2018-2020 között a PDSZ elnöke. Szűcs Levente 2009 óta a Bohemian Betyars zenekar frontembere. A Borsodból indult zenekart mára az egész ország ismeri, magyar és roma beütésű zenei világuk ugyanolyan sikert arat a Budapest Parkban vagy épp Dél-Koreában, mint az egykori CineFesteken. Szövegeikben az “ideverek-odaverek, itt vannak a pulóverek” is jól megfér egy színpadon egy Villon-feldolgozásal. Zenekarként szerzett népszerűségüket szívesen állítják társadalmi ügyek mellé – különösen a pedagógusok melletti kiállással. Partizán TURNÉ 2024 - további infók: partizanturne.hu 2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 Minden infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/ Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.hu Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/ Iratkozz fel a Partizán hírlevelére: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas YouTube: https://www.youtube.com/@Partizanmedia Facebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/ TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_media Partizán saját gyártású podcastok:https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
More Episodes
A Vétó, a Partizán politikai elemző műsora épp Magyar Péter ottani tüntetése előtt egy nappal látogat Debrecenbe. Így nem csak a gyűlést követjük majd élőben szakértő vendégeinkkel, de annak előestéjén is áttekintjük, mi várható másnap, illetve a kampányból hátralevő bő hónapban. Május 11.: Élő...
Published 05/04/24
Published 05/04/24
Rég volt ilyen mozgalmas a magyar belpolitika: a Fidesz megdöntheti saját negatív rekordját az EP-választáson, Magyar Péter támogatottsága pedig a mérések szerint 20 százalék fölött lehet. Persze jobb, ha óvatosan bánunk a közvélemény-kutatásokkal, de ha szemfülesek vagyunk, ezt-azt mégis...
Published 05/03/24