Vannak azok a filmek, amik nem akarják becsapni sem magukat, sem pedig a kedves nézőiket azzal, hogy sokkal többnek mutatják magukat annál, mint amik. Mert vannak azok az alkotások, amiket a rendezők, a színészek úgy vállaltak el, hogy ez most nagyon jó lesz, majd a végeredmény egy értékelhetetlen, sőt, élvezhetetlen szemét lett. Az “annyira szar, hogy már jó” kategória viszont bőven tartogat meglepetéseket, és egyáltalán nem szégyen ilyen filmeket nézni. A tudomány állása szerint, aki szereti a zs-kategóriás filmeket, sőt, tud ezeken nevetni, szórakozni, annak magas az intelligenciája, plusz az iróniára való fogékonysága átlag feletti. Tehát, akit legközelebb azon kapnak rajta, hogy titokban a Sharknadót nézi, az nyugodtan hivatkozzon erre. Nem minden rossznak szánt film sikerül jóra. Ilyen például a Micimackót megpocsékoló horrorfilm is. Szerencsére sokkal több pozitív példát fel lehet sorolni, hála a The Asylum stúdiónak, ami jó érzékkel állt rá a hollywoodi filmek, egész pontosan a blockbuslerek olcsósított verziójának legyártására.  A magaszörnyek mellett pedig ott vannak még a hétköznapi tárgyak, amik valamiért gyilkolni kezdenek: mint egy mosógép, vagy egy gumiabroncs.  És akkor a bajszos ninjákról még nem is esett szó… A Podcast epizódban azokra is kitérünk, ahogy a nevesebb színészekre is, akik így vagy úgy, de belesodródtak ilyen zs-kategóriás filmekbe.