Episodes
Megszólal az egykori hobbifutó Szabó Nóra, aki a berlini maratonon 2 óra 31 perc 8 másodperces idővel teljesítette a 2022-es müncheni Európa-bajnokság szintidejét, ugyancsak vendégünk a sportpályafutásától visszavonuló, világbajnoki elődöntős középtávfutó Kazi Tamás, aki nem szakad el szeretett sportágától, edzőként folytatja a Ferencvárosban. Hallhatják még a sprinter Csóti Jusztinát is, akinek nagyszerűen sikerültek az elmúlt hónapok versenyei, hiszen előbb a bulgáriai csapat...
Published 09/28/21
Adásunkban a gátfutó Kozák Luca összegzi a szezont, majd a gyermekek sportágválasztásáról és az atletizálás előnyös hatásairól Berkes István professzor, a Kiemelt Atlétikai Program egészségügyi vezetője beszél.
Published 09/21/21
Adásunkban Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke összegzi a versenyszezon tanulságait, emellett rászletesen kitér a párizsi olimpiai ciklusra is.
Published 09/14/21
Az adásban nagyinterjút hallhatnak a paralimpiai bajnok Ekler Lucával, majd nyilatkozik Molnár Janka, Tóth Lili Anna és Halász Bence is.
Published 09/07/21
Adásunkban Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség két hete kinevezett sportszakmai igazgatója részletesen is beszél az új olimpiai ciklusról és a Kölyökből Atléta Programról is, majd interjú következik a Magyar Nagydíj-sorozat budapesti állomásán is remeklő fiatal akadályfutóval, Palkovits Istvánnal.
Published 08/31/21
Adásunkban a budapeti Gyémánt Liga-versenyek után a súlylökő Márton Anita és a diszkoszvető Huszák János nyilatkozik, míg az U20-as világbajnokság magyar szereplését Kovács Zoltán szakági referens elemzi.
Published 08/24/21
Adásunkban a Magyar Nagydíj-sorozatól Spiriev Attila, a tokiói paralimpiáról pedig Oroszi Zsuzsanna szövetségi kapitány és az éremesélyes Ekler Luca beszél.
Published 08/17/21
Adásunkban Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Szűcs Valdó és Helebrandt Máté nyilatkozik a tokiói olimpiai szereplésről és a folytatásról.
Published 08/10/21
Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója beszél a magyarok tokiói szerepléséről, majd interjú követketik Tóth Lili Annával és Kozák Lucával.
Published 08/03/21
Az adásban Gyulai Miklós, a MASZ elnöke beszél a tokiói esélyekről, majd nyilatkozik Rivasz-Tóth Norbert és Tóth Lili Anna is.
Published 07/27/21
Az adásban egy hosszabb interjút hallhatnak a világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bencével, a tokiói olimpia egyik magyar éremesélyesével.
Published 07/20/21
Adásunkban részletesen nyilatkozik az olimpiai bronzérmes Márton Anita, majd a tallini U23-as Eb magyar sikereivel és főszereplőivel foglalkozunk.
Published 07/13/21
Adásunkban részletesen foglalkozunk a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjjal, a tokiói olimpiára készülő magyar csapattal és a hétvégi 36. Vivicittá városvédő futással.
Published 07/06/21
Adásunkban Nádházy Evelin az ob-sikerekről, Spiriev Attila a Gyulai Memorial sportigazgatója pedig a jövő heti székesfehérvári csúcseseményről nyilatkozik.
Published 06/29/21
Adásunkban Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója a csapat Eb-sikerről és a tokióig vezető útról beszél, majd interjú következik Kerekes Grétával és Koroknai Mátéval.
Published 06/22/21
Adásunkban nagyinterjút ad a tokiói paralimpia egyik legnagyobb magyar éremesélyese, Ekler Luca, megszólal a tokiói olimpiai szereplésért küzdő Farkas Petra, míg a hétvégi miskolci korosztályos magyar bajnokság tanulságait pedig Kovács Zoltán, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás referense ismerteti.
Published 06/15/21
Az adásban szó lesz a szombati tatabányai Magyar Nagydíj-állomásról, megszólal az U23-as magyar csúcsot felállító gátfutó Molnár Janka, a kalapácsvető Pars Krisztián és Deutsch Balázs versenyigazgató is, majd interjú következik a sprinter Csóti Jusztinával és a biztos tokiói induló gyaloglóval, Venyercsán Bencével. 
Published 06/08/21
Adásunkban részletesen nyilatkozik egyéni csúcsa után a többpróbázó Krizsán Xénia, majd megszólal Bartha-Kéri Bianka, Koroknai Máté és Récsei Rita is.
Published 06/01/21
Adásunkban Németh Zsolt, a szombathelyi Dobó SE vezetőedzője számol be a januárban műtött Halász Bence állapotáról és fejlődéséről, interjút következik a középtávfutó Szögi Istvánnal, aki nemrég Ostravában megdöntötte a saját rekordját 1500 méteren, majd szó lesz a Kölyök Atlétika Programról is.
Published 05/25/21
Adásunkban interjút hallhatnak a friss olimpiai szintes Kozák Lucával és a dobó Európa Kupán remeklő Huszák Jánossal, emellett lesz szó a Magyar Atlétikai Szövetség tisztújításáról és a csapatbajnokságról is.
Published 05/18/21
Adásunkban nagyinterjút hallhatnak Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétika Szövetség elnökével, aki a szervezet pénteki tisztújításán ismét elindul a vezetői pozícióért.
Published 05/11/21
Adásunkban részletesen nyilatkozik Kácser Zita, aki 3000 méteres akadályfutásban már 20 hónapja megszerezte a tokiói kvótát. Majd interjú követketik a távolugró Nguyen Anasztáziával és a diszkoszvető Huszák Jánossal.
Published 05/04/21
A 2023-as budapesti világbajnokságig kitolná pályafutását Pars Krisztián. Adásunkban az olimpiai bajnokkal készült nagyinterjú mellett Kámán Bálinttal, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatójával tekintjük át a következő hónapok versenyeit és a tokiói olimpiai esélyeket is.
Published 04/27/21
Adásunkban Kozák Luca, a 100 méteres gátfutás országos csúcstartója az olaszországi edzőtáborozásról, a szabadtéri szezonról és a tokiói olimpiai terveiről is nyilatkozik. Megszólal hétvégi sikere után a gyalogló Helebrandt Máté, majd Kovács Zoltán, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás referense a sportág bázisát és fejlődési lehetőségeit mutatja be.
Published 04/20/21