Értékesítőből cégtulajdonos. Bálint útja az alkalmazotti léttől a milliárdos forgalmú saját cégig #231
Listen now
Description
Csereklyei Bálint ma már egy több millárd forint forgalmú céget vezet, ő is a tulajdonos. De a sztorija ott kezdődött, hogy ennek a cégnek volt az értékesítője, majd kivásárolta a tulajdonosokat. Hogy érte ezt el? Nemcsak cégtulajdonos lett, hanem közben a vállalkozást is felskálázta éves 300 milliós forgalomról 2 milliárd forint fölé alig 4 év alatt. Egy kiszervezett logisztikai vállalkozása van, ami azt jelenti, hogy a webshopoknak, kereskedőknek nyújtanak raktározási, rendelés feldolgozási, csomagolási szolgáltatást. Ezt a tevékenységet a szaknyelvben fulfillmentnek hívják. A cég jó időben indította el a kiszervezett logisztikai szolgáltatását, közben óriási trend lett az e-kereskedők körében, a pandémia pedig még lendített a piacukon. Ma a piacvezető cégek egyike a vállalkozása. De ehhez kellett az is, hogy Bálint egy lapra feltegyen mindent, minden vagyonát, sőt még kölcsönt is kért. Ismerd meg Bálint sztoriját! A beszélgetésben erről volt szó: (0:00) - Intro, gyors számadatok (03:22) - Értékesítői időszak (06:35) - Otthagyta a céget (08:26) - Ügyvezetőként ment vissza a céghez (13:10) - Profitcél vs EXIT-re hajtás (21:16) - A cégfelvásárlás részletei (27:50): - Napi kihívások, bővülés, növekedés (32:32) - Mi az iLogistis USP-je, mivel emelkedik ki? (39:07) - A fogalom hogyan alakult a cégnél? (40:45) - Célok, új szerepkörök, GLS felvásárlás Ilogistic, Bálint vállalkozása: https://ilogistic.hu?utm_source=Minner&utm_medium=content További hírekért és izgalmas üzleti tartalmakért irány a Minner: https://minner.hu/
More Episodes
A sikeres cégek videósorozatunk újabb részében a Foxpost alig 10 éves sikersztoriját hoztuk el nektek. Senki nem gondolta még 2014-ben, hogy az e-kereskedelem egyik leggyorsabban növekvő kiszállítási módja lesznek a csomagautomaták. De mitől ilyen különleges a cég? Miben másabb a hasonló piaci...
Published 06/13/24
Published 06/13/24
Munkavállalói beszélgetésekre reagálunk egy szervezetfejlesztővel. Kalmár Péter, az [eureka] Consulting & Games társalapítója, rengeteg munkahelyi kihívással találkozott az elmúlt években. Azt találtuk ki, hogy egy fórum posztjaiból, témáiból és kommentjeiből szemezgetünk és beszéljük át...
Published 06/11/24