Episodes
Vásárhelyi Jób Barna alpinista, a szentegyházi hegyimentő-csapat tagja 2000-ben született egy, a Vargyas-szoroshoz közeli tanyán, távol a civilizációtól. Gyermekkora és annak mostoha körülménye sokunk számára ismerős lehet, hiszen tavaly novemberben a sepsiszentgyörgyi TEDx előadás-sorozat keretében ő maga mesélte el annak sanyarú történetét. Kétéves volt, amikor édesanyja gyomorrákban elhunyt, így ezt követően az alkoholproblémákkal küzdő apjával és mostohájával nőtt fel, nemegyszer igazán...
Published 05/03/24
2023. április 27-én elindult a Pertu, Háromszék legközvetlenebb portépodcastje, de mint minden „életút”, ez a történet is jóval korábban kezdődött. Csak idő kérdése volt, hogy mikortól lesz Háromszéken is egy beszélgetős, csacsogós, mégis igényes podcast. Maroknyi ember párbeszédéből és kezdeményező kézségéből, közös koncepciójából született meg végül a Pertu, amely felvállaltan azt a célt szolgálja, hogy azokat a személyeket mutassa be, akik nem csak példaértékűek lehetnek a közösségünk...
Published 04/25/24
Published 04/25/24
Kozma Orsolya dietetikus, CrossFit edző és versenyző 1997 másjusában született Sepsiszentgyörgyön, ízig vérig háromszékinek vallja magát. Kislányként mindenekelőtt színész és rádiós szeretett volna lenni, s bár utóbbi szakmát ma is gyakorolja, az élet mégis teljesen más sorsot szabott ki neki. Mint mondja, gyerekkorában kicsit sem tartozott az örök mozgó, vékony lányok közé, éppen ezért 17 éves korában egy „kattanásnak” köszönhetően kezdett komolyan érdeklődni a helyes táplálkozás és a...
Published 04/18/24
Szonda Szabolcs műfordító, költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója 1974-ben született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban, később a bukaresti egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karán, a Hungarológiai Tanszék magyar-román szakán végezte – majd ugyanitt szerezte meg a magiszteri és doktori diplomát is. Egyetemi évei vége felé debütált költeményeivel az Előretolt Helyőrség című irodalmi lapban, később több elismert folyóirat is közölte írásait, illetve saját...
Published 04/11/24
Tüzes Csilla és Cseke Ágnes táncművész és balettoktató testvérpár, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola munkatársai erdővidéki származásúak, Csilla 1981-ben, Ági pedig 1987-ben született Baróton. Mindketten nagyon fiatalon, tíz éves korukban hagyták hátra a szülői házat: míg Csilla ötödik osztályosként a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum táncosztályába került, addig hat évvel később Ági – szintén tíz évesen – Budapestre, a Magyar Táncművészeti Egyetem intézményébe nyert felvételt....
Published 04/04/24
Péterfi Zita Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, a Best of Sepsi egyik díjazottja 1990-ben született Torockón. Gyermekéveit nagyban meghatározta a verselés és éneklés iránti szeretet, így már egész fiatalon kipróbálhatta, hogy milyen érzés is a nagyközönség előtt állni. Középiskolásként a nagyenyedi tanítóképzőbe iratkozott, a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, s bár kezdetben a színész szakma is vonzotta, végül mégis a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben folytatta...
Published 03/28/24
Benedek Huszár János, Barót város polgármestere 1973-ban született Erdővidéken. Gyökerei Kis- és Nagybacon, Szárazajta, Alsórákos és Olasztelek földjébe és népébe kapaszkodnak. Iskoláit Baróton, majd Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom, illetve néprajz szakán végezte, 1996-ban diplomázott. Már az egyetemi évek alatt is publikált különféle sajtótermékekben, hazaköltözése után pedig az Erdővidék kistérségi hetilap főszerkesztője lett. Szakmai életét tekintve...
Published 03/21/24
Tamás Kincső klinikai szakgyógyszerész és író 1982-ben született Csíkszeredában. Gyermekéveit nagyban meghatározták a homoródalmási nagyszülőknél töltött vakációk, ahol nem csak az állatok iránti rajongása alakult ki, de a mezőgazdasági feladatokból is jócskán kivette a részét. Kisgyermek korában állatorvos szeretett volna lenni, előbb a csíkszeredai Művészeti Líceumban, majd a Márton Áron Gimnáziumban tanul, végül mégis egy másik szakma mellett döntött, és édesanyja példáját követve...
Published 03/14/24
Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az RMDSZ külügyi titkára és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke 1977-ben született Marosvásárhelyen, iskoláit a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán végezte, illetve 2006-ban elektronikus kormányzás és közigazgatás mesteri szakon diplomázott a Bukaresti Egyetem. 1994 és 2009 között rádiós újságíróként és médiamenedzserként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar...
Published 03/08/24
Incze Csaba, ismertebb nevén MrOriginality Csabika vlogger és youtuber 2000-ben született Angyaloson, és már egészen fiatalon, 15 évesen elkezdett tartalmakat gyártani a legnagyobb videómegosztóra. Kezdetben a TikTok elődjének számító DubSmash nevű applikáció segítségével készített filmecskéket, majd a humoros és vicces felvételeken túl, komolyabb hangvételű tartalmakat is kezdett gyártani. Ma már mint a Székely Videóst, a helyi értékek szószólóját tartja számon őt a közvélemény – nem...
Published 02/29/24
Torma Vera, a Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti ágazatának igagatója eredetileg lelkipásztor szeretett volna lenni, de az évek múltával más út rendeltetett neki. A Kindered Program oszlopos tagjaként, illetve az Erdélyi Cigánymisszió egyik kezdeményezőjeként mára már a segítő szakmák változatos palettáján tevékenykedik, újabban például coach-ként is segíti, életviteli tanácsokkal látja el a hozzá fordulókat. Baróton született és nevelkedett, de erős istenhitét...
Published 02/22/24
Konnát László fafaragó mester, a kovásznai Tanulók Klubjának oktatója 60 éve gyakorolja a szakmát és több mint 30 éve vezeti az intézmény fafaragó szakkörét. Az évek során gyermekek százainak tanította meg a mesterséget és ma már méltán lehet büszke nem csak a diákjai, hanem két saját fia szakmai tapasztalatára, elért eredményeire is. Mint mondja, náluk családi örökség ez a mesterségbéli tudás, hiszen még gyerekként nagytatájától leshette el a szakma fortélyait, sőt, már öt évesen megfente a...
Published 02/15/24
Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának kutató-oktatója igazi háromszéki gyökerekkel bír: édesapja kézdiszentléleki, édesanyja pedig Erdővidékről, Bölönből származik. Iskoláit Kézdivásárhelyen, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte, 2011-ben doktorált a budapesti Corvinus Egyetem szociológia karán. Gyerekkorától belenevelődött a néptánc szeretetébe, hiszen szülei alapították a Perkő Néptáncegyüttest, ahol ő maga is 16...
Published 02/08/24
Rácz Lilla és Rácz Attila vállalkozók, az olaszteleki Daniel-kastélyszálló tulajdonosai és működtetői a bukaresti egyetemi évek alatt ismerkedtek meg, illetve 2008-ban házasodtak össze. Első kislányuk születésekor fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy maguk mögött hagyva a fővárosi miliőt és a multinacionális vállalkozói szcénát, hazaköltözzenek Háromszékre. Attila csíkszeredai származású, Lilla pedig Sepsiszentgyörgyön született és nevelkedett, így szinte adott volt, hogy a család végül...
Published 02/01/24
Vass Hunor László sportoktató, karate edző, vízitúra-vezetői képesítéssel is rendelkező síoktató, a Sport-All Sportklub elnöke, az MTK Budapest edzője, civilben testnevelő és földrajz szakos tanár, többszörös román és magyar bajnok, valamint karate stílus Világ- és Európabajnok hosszú éveken át folyamatosan gazdagította Háromszék sportelismeréseinek tárházát. 1984-ben Sepsiszentgyörgyön, sportcsaládban született, hisz míg édesapja bokszolt, addig édesanyja atletizált és kézilabdázott. Karate...
Published 01/25/24
Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekes-színésznő, a Budapesti Operettszínház vezető tagja közel harminc éve szerves része a köztudatnak, 15 évesen 1996-ban kezdett el foglalkozni a könnyűzenével. Középiskolában zongorát és klasszikus éneket tanult, később a Kolozsvári Zeneakadémia operaénekesi szakán diplomázott. 1998 óta folyamatosan koncertezik, Erdély és Magyarország mellett rengeteg országban, több kontinensen is fellépett már – könnyűzenei munkássága alatt több mint 145 saját dalt adott...
Published 01/18/24
Hubbes Gellért-Mátyás énekes, színésztanonc, a sepsiszentgyörgyi Raklap zenekar frontembere jelenleg a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős drámás diákja. Fiatal kora ellenére már számtalan művészeti ágban kipróbálta magát – mint mondja, gitározgat, rajzolgat, de az éneklést és főleg a színészi szakmát különösen is komolyan gondolja. Gyerekként nyúlszájjal illetve farkastorokkal született, de a műtéteknek köszönhetően ma már teljes életet él, sőt, igazán különleges énekhangjának köszönhető...
Published 01/11/24
Korodi Janka színésznő, a Tamási Áron Színház művésze 1996-ban született Sepsiszentgyörgyön. Már középiskolásként érdeklődött Thália világa iránt, az Osonó Színházműhely tagja volt, illetve a Krétakör Színház egyik produkciójában is szerepet kapott, Schilling Árpád rendezésében. 2019-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, de ezt megelőzően is már több erdélyi színházban vendégszerepelt. Láthattuk őt Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen is, míg végül az egyetem elvégzése után...
Published 01/04/24
Miklós Zoltán közgazdász, parlamenti képviselő, az RMDSZ pénzügyi szakpolitikusa, a Sepsi Ipari Park korábbi vezetője és a Sepsi-Sic sportegyesület igazgatótanácsának egykori elnöke. Saját elmondása szerint gyerekkorát leginkább a sepsiszentgyörgyi Jövő utca közössége, az ottani miliő és társaság határozta meg, hiszen itt találkozott először a máig kedvelt rockzene műfajával, illetve itt nevelődött belé a foci iránti rajongás is. Iskoláit a Székely Mikó Kollégiumban, majd a brassói...
Published 12/28/23
Pál Attila (Deszka) kulturális rendezvényszervező, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház megbízott vezérigazgatója Gyergyószékről származik, de mai napig igazi sepsiszentgyörgyinek vallja magát. Valódi színházi ember, aki nemcsak a világot jelentő deszkákon próbálta ki magát, de mélyen belelát az erdélyi színházak intézményi működésébe is. Nevéhez és szakértelméhez köthető számtalan hazai és külföldi rendezvény, nívós színházi fesztivál megszervezése, újabban pedig a kamerák előtt,...
Published 12/21/23
Győrfi Kata költő, drámaíró, dramaturg, egykori slammer Bukarestben született, másodikos korában költöztek Háromszékre, Sepsiszentgyörgyön nőtt fel. Már a középiskolai évek alatt tollat ragadott, részt vett többek közt a nagy múltú sárvári írótáborban is, majd folyamatosan publikálta verseit a különböző erdélyi és magyarországi folyóiratokban. Irodalmi pályafutása a kolozsvári egyetemi évek alatt lendült fel, a valamikori Bretter György Irodalmi Kör alelnöke is volt. A Babeş-Bolyai...
Published 12/14/23
Vrabie Zsolt, ismertebb nevén Csuri bácsi sepsiszentgyörgyi formatervező, vállalkozó, vlogger és bicikliőrült, a népszerű Pista bá brand megteremtője. A sport gyerekkora óta fontos szerepet játszik az életében, romániai bajnok alpesi síző volt, de máig szerelmese a kosárlabdának és az országúti kerékpározásnak is. Talán kevesebben tudják róla, hogy okleveles könyvelő, de többszöri próbálkozás és változatos egyetemi kísérletezések után, végül mégsem ebben a szakmában helyezkedett el. Kezdetben...
Published 12/07/23
Benkő Éva óvodapedagógus, nemezkészítő, kézműves szakoktató és néptáncoktató, illetve a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító tagja és elnöke. Baróti származású, már gyerekkorában aktívan sportolt és táncolt, illetve komoly érdeklődést mutatott a népi kultúra iránt. A középiskola befejezése után nyakába vette a világot, előbb Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd férjét követve Aradra költözött. A rendszerváltást követően Budapestre telepedett át a család, ahol sikeresen végezte el a...
Published 11/30/23
Nagy Endre rádiós műsorvezető, szerkesztő, egykori unitárius lelkész. 1998-ban érettségizett a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban, majd kétévnyi kihagyás és némi svájci kitérő után felvételizett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karára. 2005-ben fejezte be teológiai tanulmányait, ezt követően a gyergyószentmiklósi egyházközségben kezdte meg a lelkészi szolgálatot. Már középiskolásként aktív szerepet vállalt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tevékenységében,...
Published 11/23/23